
A fejlesztő, aki beszámolt a Wii U teljesítményéről szeretne névtelen maradni. Megosztotta, hogy egy Wii U címen dolgoznak, és kiderült, hogy a géppel kétszer nagyobb feldolgozási sebességet érhetnek el, továbbá legalább kétszer annyi grafikai potenciál leledzik benne, mint a Microsoft Xbox 360 konzoljában.
Ez a kétszeres érték felülmúlta az ipar várakozásait, ugyanakkor a Develop forrása szerint néhány stúdió többet várt volna.
"Hallottam, hogy [egy project designer] panaszkodott amiatt, hogy a gép kisebb teljesítményre képes, mint ahogy azt a Nintendo bejelentette, ennek eredményeképp pedig áthúzták az emberek terveit.
A Nintendo titoktartásai szerződései értelmében nehéz visszanyomozni, hogy a forrás igazat mondott-e, de ebben az évben végleg kiderül, hogy mit tud a Wii U a gagyi Mii designon túl.



Kommentek