Eladások mixelve

2012-01-28 15:45:00 - sEcret

A Nintendo elmondása szerint a karácsonyi partit ők nyerték Európában a Wii-vel. A 3DS mindent előzött az eddigi eladásaival Japánban, a Mario pedig átlépte az ötmilliót.

A többi konzolgyártónak sem kell szégyenkenzie, az Xbox természetesen Amerikában volt a legkelendőbb, a Sony Playstation 3 pedig Japánban. De biztosra vehetjük, a japán piacon a 3DS-en mindent tarolt. Egyébként a fenti adatok a decemberi időszakra vonatkoznak.

Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy az asztali konzoleladások az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva estek Európában. 

A 3DS pedig kiválóan szárnyal a szigetországban, az eddig eltelt 47 hét után a legtöbbet eladott konzollá vált, ezzel leelőzve a GBA, a Wii, a DS, a PS2 startját. Mégha először úgy tűnt, hogy a PSP-t sem képes megelőzni.

A Super Mario 3D Land az első játék, mely átlépte az ötmilliós álomhatárt globálisan. (Az első egymilliós játék a Zelda volt.) Eddig 5,03 millió példány kelt el belőle mindössze két és fél hónap alatt. Ez egyébként azt is jelenti, hogy minden 3. ember megvette Mario legújabb 3D-s kalandját. A Mario Kart is ott lohol utána. A decemberben megjelent go-kart 4,54 milliónál jár. Az előbb említett Zelda pedig 2,49 milliónál.

Kommentek száma: 0Címkék: hír, 3ds, karácsony, eladások, mario, zelda, wii, december

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!