A mama születése

A Cooking Mama története 2006-ra nyúlik vissza. Akkor jelent meg ugyanis a sorozat első tagja. A sorozat egy olyan exkluzív cucc, amit nem is nagyon lehet más platformra sikeresen portolni. Azokat a tipikus DS-es elemeket hordozza, ami sehol máshol nem funkcionálhat jól. A sok kézen átfutott mamából nem hiszem, hogy masszív system-seller cím lett, de széles körben ismert, és arra kiválóan alkalmas, hogy a 10 perces metróút (a 3-ason 15 perces) alatt jól szórakozzunk.

Az nem volt kérdés, hogy a szériát 3DS-en is folytatják, az azonban igen, hogy az alapvetően stylus-orientált játékmenetet hogy lehet érdemben átültetni 3D-be. Sehogy. A demót a Resident Evillel együtt tették elérhetővé az eShop-ban, a preview a kipróbálható verzióról készült. Nem mondhatjuk, hogy bőkezűek voltak velünk. A demóban mindössze egyetlen játék kapott helyett: a pizza sütés.

A játék egyébként már novembertől a boltokban, úgyhogy aki kíváncsi a mam új kalandjaira, az vegye le a polcról.

Szép szavak

A demóban tehát a több mint 200 minijátékra, a giroszkóp használatára, a tök új receptekre, a takarításra, a challenge módra és mama öltöztetésére sem derült fény. Viszont a játékmenetet remekül visszaadja a pizza sütés is.

Az alapkoncepció semmit sem változott, apránként, minijátékról minijátékra próbáljuk elkészíteni időlimiten belül a kaját. Először lisztet szórunk egy tálba, kikeverjük a tésztát, meggyúrjuk, megnyújtjuk, kibontjuk a paradicsomkonzervet, rákenjük a tésztára, ízesítjük, betesszük a sütőbe. Lépésről lépésre.

A lépések között egy, maximum kettő angol mondat segít eligazodni, plusz játék közben nagyjából jelzi a cucc, mi is lenne a feladat, de a kis piktogramok elsőre nem szolgálnak elég infóval ahhoz, hogy tökéletesre süssük meg az ételt.

Ha hibázunk, egy ideig szép animációk terelik el a figyelmünket arról, hogy az időnk lejáróban van. Ez a büntetés. Egyébként nagyon jópofa, ha a lisztet sikerül kiszórnunk az edényből, akkor a képernyő fehérbe borul, ami egy idő után eltűnik magától, de meggyorsíthatjuk a folyamatot azzal is, hogy ráfújunk a képernyőre. Kreatív mozzanat, de már láttuk.

Újrahasznosítás

A Cooking Mamára nem csak az előző részekből merített ihlet jellemző, de az is, hogy egy minijátékot többször is felhasználnak egy-egy kaja elkészítésére. Elkészítették a tojástörő minijátékot, és ahol tojást kell törni, ott mindig ugyanezzel a minijátékkal találkozhatunk (nagyon extrém esetben egy motívumra akár két kisebb szösszenet is készült – legalábbis az előző verziókban.)

Ami nem feltétlenül óriási probléma, hiszen egyre jobbak lehetünk, meg ilyesmi.

Az viszont annál inkább, hogy az előző epizódokhoz képest szinte semmit nem változott mama. A fejlődés mindössze grammokban mérhető. A látványvilág aranyos, meg minden. De ha van egy normális hardverünk, akkor arra már ne 2D-s szir-szarokat tegyünk már, könyörgöm. A felső képernyőn nagyon ritkán jelennek meg 3D-s elemek, például akkor, amikor feldobáljuk a pizzánkra a sajtot, ami lentről szépen felkúszik először fentre, majd vissza le. A többi objektum mind-mind lapok, egymásra helyezve. Az külön gagyi, hogy a mamát nem sikerült normális felbontásban megrajzolni. Amikor megpróbál egy kicsit előrébb lépni, akkor orbitális pixelek jelennek meg a feje helyén.

A röhej az, hogy azért az alsón lévő megjelenés többé-kevésbé 3D-s, persze patthelyzet áll elő, mert vagy érintőképernyő, vagy 3D. Tegyük hozzá, a Nintendogs + cats-ben meg lehetett oldani mindkettőt.  A 3D lent is csak abban nyilvánul meg, hogy nem rajzocskák mászkálnak ide-oda, mint a Professor Layton sorozatban, hanem néha jelképesen domborodik is valami.

Konklúzió

DS-en imádtam a Cooking Mamát. Ha valami tartalmatlan és céltalan agysorvasztásra vágytam, akkor ezt a játékot halásztam elő. De néha még akkor is, ha mellettem volt a Chinatown Wars, előttem pedig kitöltetlen másfél-két órák. Mert arra kiváló, hogy gondolkodás nélkül, agyilag kikapcsolt állapotban eltöltsünk egy pár percet, akár órát is, lelkiállapotunktól függően.

A demó iszonyat rövid, valóban csak egy kis bepillantást enged az új játékba, ám én mégis bizakodó vagyok a teljes játékkal kapcsolatban. A mennyiségi mérce biztosan okot ad az örömre, kár, hogy a 3DS felső képernyőjét és egyéb brand-new funkcióit nem sikerült maradéktalanul kihasználni. A puding próbája az evés.