Csillagkapu, második felvonás

FPS-nél akarva-akaratlanul előkerül az a szó, hogy hardver. Azonban azt sokszor elfelejtjük, hogy a Wolfensteinhez sem kellett masszív erőmű, hogy jól érezzük magunkat vele. A Duke Nukemhez szintén nem, és így tovább sorolhatnánk a típus klasszikusait. Természetesen abban van igazság, hogy a kor követelményeinek a Wii hardvere nem feltétlenül felel meg, a probléma azonban nem csak erre, hanem a Nintendo üzletpolitikájára is visszavezethető. A Nintendo a Metroid sorozatokon kívül nem nagyon tett a szoftverparkhoz maradandó – sőt semmilyen – agybólnézetes akciójátékot.  A third-party fejlesztők pedig egyszerűen ignorálták a nagy N asztali konzolját.

A SEGA azonban még 2007 októberében kezdte fejlesztetni a Conduitot, ami 2009 júniusára készen is lett és a boltok polcaira is került. A fogadtatás nem volt valami csúcsminőségű, de a 69 metacritices pontszám úgy látszik elég volt ahhoz, hogy zsebben legyen a második epizód.

Folytatás  tovább mögött.

Ugra-bugra

Valami gyorstalpalót történetmesélésből adhattak volna a High Voltage-nek, vagy ha azt nem, legalább valami önképző szakkört indíthattak volna belsős fórumokon. Ez elmaradt. A történet első játékra kibogozhatatlan és túlbonyolított. Kábé annyit azért sejteni lehet, hogy valaki megszállta a Földet, és nyilván a tesztoszterontól-duzzadó agyunk feladata a kiűzésük innen. Egy csaj azért segít, na.

A csillagkapu szerű tákolmányokkal a legjellegzetesebb tájakra is ellátogatunk vadászni, kedve Kínától az USA-n keresztül egészen a nem is olyan elsüllyedt Atlantiszig. Panaszra egyedül az ingadozó FPS szám adhat okot, mely csak néha éri el a 60-as számot. A zord hangulathoz jelentősen hozzájárul a környezet sötétsége és földöntúlisága, ami szerintem egy kissé eltúlzott. A háttérzajok és aláfestő muzsikák dallama ugyanakkor pontról pontra a tökéletességről árulkodnak. A kiválóság netovábbja. Sokkal erőteljesebben meghatározza az adrenalin szintünket, érzésinket és félelmünket, mint bármelyik más látványelem. Bele kell hallgatni, ki kell próbálni, mert játék közben üt igazán. Gondoljatok a Mass Effect zenei világára. Ez pont olyan.

A főhős, Michael Ford Duke Nukem hangszálait örökölte, ami tök jól áll neki. Azért Duke-kal nem szabad összehasonlítanunk, a különbség kettejük között egy Mariana-árok. Messze nem képes olyan poénos beszólásokra, mint az eredeti, mégis sokat nyom a lantba.

Linearitás

Itt soha nem lesz olyan érzésed, hogy elvesztél. A pályák vonalvezetése leginkább egy alsó-kategóriás, nyolcas alakú Mario Kart pályára hajaznak. Néhányszor vissza kell szaladnunk olyan területekre, melyet már láttunk, de legtöbbször csak alagútszerűen, teremből terembe módon kell haladnunk.  A nagy tereket hanyagolták, ami nem csoda, a vas így is eléggé izzad.

Amúgy megint előjött az az érzés, amit csak a Resident Evilben, vagy a Duke Nukem során éreztem. Féltem attól, hogy most meghalok, és azt vártam, hogy mikor lesz már vége a lövöldözős résznek, mikor érek már csekkponthoz, vagy ilyesmi. Ez a hangulat pedig teljes más, mint a Battlefield vagy egy Call of Duty tízezer esetében. Szerintem belőlem sokkal több adrenalin szabadult fel, mint ami egy szimpla, erőtlen FPS esetében szokott.

"I was thrown up, wasn't I? Ugh, don't answer that."

Mesterséges butulás

Az ellenfelek agyát végképp nem nevezném mesterséges intelligenciának. Ennyire alaktalan és ronda szörnyeket régen nem látott a világ. A fedezékeket megpróbálják kihasználni, onnan meghatározott másodpercenként lépnek ki, néha a fejüket sem húzzák le rendesen, ráadásul egy tapodtat sem mennek a fedezék mögül, hiába lőttünk már egy tárat kilógó testrészeikbe. Viszont azon meglepődtem, hogy képesek ők is, és mi is asztalokat borogatni, majd mögéjük bújni.  Amúgy olyan mechanikus érzést kelt az emberben. Mintha hullák ellen harcolna. Kicsit olyan, mintha mi magunk is robotokká válnánk lövöldözés közben, a sok repetitív elem miatt, ami a butuska MI-ből fakad.

Zárójelesen megjegyezném, hogy úgy is mozognak, mint aki karót nyelt. Nyilván nem balerinát vártam ezer kiló páncéllal megspékelve, de ettől azért lehetett volna jóval finomabban is. Néha mintha gyenge gif-eket látnék, kihagyott képkockákkal.

Földöntúli antibarátaink korszerű eszközökkel vannak felszerelkezve, a készítőknek igencsak megeredt a fantáziája. A láthatatlanná tévő, hőmérsékletfüggő gépkarabélyszerű izé volt a kedvencem, ami ha lőttél, melegedett, ha láthatatlanná váltál, lehűlt. Ha túlmelegedett vagy túlhűlt, akkor egy ideig használhatatlanná vált. De a falon átlátó löveg is jó szolgálatot teljesít, illetve az űrlények fegyverei is érdekesek.

Célzás

Persze, gyenge hardver. De ettől függetlenül soha nem értettem, mire fel van ilyen kevés belsőnézetes akciójáték Wii-n. A pointer teljes mértékben az egér Wii-s reinkarnációja, sőt annál egy kicsit jobbnak is éreztem pár óra elteltével. A beállításokban ezer módon testre szabhatjuk az irányítást. A Motion Plus opcionális, azt elhanyagolva én nem tapasztaltam óriási változást. Néhány aranyos motion controllos effektussal is van dolgunk. Gránátot a nunchuk jelképes elhajításával tudunk dobni, ütni pedig a Wii Remote gyors előretolásával.

Nekem egy kicsit logikátlannak tűnt elsőre a kiszabott gombsor, képtelen voltam megjegyezni, a kereszt melyik fele mit csinál, de bele lehet rázódni. Aki pedig a rendes kontrollerhez van szokva, az nyugodtan használja a kevésbé innovatív Classic Controllert. Biztos jó lesz neki.

Multi

Mint minden valamirevaló lövöldében, itt sem hanyagolták el a multit. Legfeljebb 12 ember játszhat egyszerre 12 pálya közül választva. Amúgy kedves gesztus, a Conduit első epizódjából is visszatért 3 pálya, melyet a rajongókkal szavaztattak meg. Fegyvereinket pedig meg kell vásárolnunk, a kampány alatt összeharácsolt vagyonunkból. Ezek a cuccainkat egyébként a shopban, csakugyan játékpénzért tovább is fejleszthetük. Offline, splitscreen is játszhatunk három barátunkkal co-op módban. A Team Invasion kábé olyan, mint a Left 4 Dead Survival módja. A lények hullámokban jönnek, viszont minden megölt préda után pontokat kapunk, melyet szintén elvásárolhatunk a shopban.

14 további játékmódot építettek bele a srácok a multiba. Klasszikus deathmatch, zászlórablás, fejvadászat és még egy csomó más, jobbnál jobb mód vár ránk. Csapatban és saját magunkért egyaránt küzdhetünk.

Végszó

Neki nem a neve nagy. Mindenki ismer olyan FPS-t, melyet a névért vesz meg. Na, ez nem az. A Conduit 2 néha idegesítő: a folyosószerű felépítéstől már csak a mesterséges intelligencia durvasága gáz nagyobb mértékben. A szép látvány nem tudja feledtetni a hibákat, még a kiváló zenei aláfestéssel karöltve sem, azonban az innovatív, Wii-re szabott élethűsebb irányítás már sokat dob a hangulaton. Az iszonyatosan túlbonyolított sztori meg szerintem semleges, dióhéjban tudjuk, mi történik, a részletek meg amúgy is elvesznek egy ilyen környezetben.

Wii-s vonalon teljes mértékben megállja a helyét a Conduit 2. Középszerű, és csak szösszenetnyivel nyújt többet, mint bármelyik FPS. 7 pontot adnék rá, ha átlagos ára lenne, de nem az van neki. A cikk írásának időpontjában az 576-nál mindössze 3 990Ft. Ennyiért pedig a hülyének is megéri. Nyolcas! 

Köszönjük a nagy N hazai forgalmazójának!