Wii U és Wii párhuzamosan

2012-01-12 16:06:00 - sEcret

Scott Moffitt mondta, hogy a Wii-t nem kívánják hiperszuper gyorsasággal kivezetni. A Wii U mellett nem hanyagolják el az elődöt sem.

A Nintendónak nem áll szándékában a Wii-t azonnal kivezetni és leállítani annak gyártását. Ami valljuk be, elég hülye ötlet lenne, hiszen a Wii-nek egyre olcsóbbak az előállítási költségei, lassan 30 ezer forint alatt is hozzá lehet jutni, ráadásul több ezer játék készült rá, úgyhogy az újaknak lenne mit bepótolniuk. Természetesen a szoftverek száma egyre csökken, hasonlóan a DS-hez.

A 3DS mellett a DS még mindig fut, DSi és DSiXL-eket még mindig gyártanak, bár a kereslet egyre jobban apad, a leszállított DS-ek száma ma már kevesebb, mint a 3DS-eké, ami nem egy nagy probléma - a 3DS végre kezdi átvenni az előd szerepét, a DS-t pedig hamarosan temethetjük. 

Scott Moffitt hisz abban, hogy a két konzol létezhet egymás mellett, és még mindig van, aki szeretne Wii-t venni.

Meg fogják tartani a Wii-t a Wii U megjelenése után?

Igen, minden bizonnyal. 4 millió Wii kelt el a tabalyi évben, és úgy gondoljuk, hogy a Wii-ben még maradt élet. A vásárlóközönség egy része még mindig nem ruházott be a konzolra, és ahogy az ára kezd egyre és egyre elfogadhatóbbá válni szélesebb körökben is, úgy hisszük, hogy a Wii még mindig nem lehelte ki utolsó leheletét. Amikor bevezetünk egy új konzolt, főleg a nyugati piacokra jellemző, hogy az első napon nem mindenki vált át az új hardverre. Az emberek a DSi és DSi Xl konzolokat még mindig veszik, pedig a 3DS már márciustól kapható. Igen, egy időszakban a Wii és a Wii U egyszerre lesz a piacon.

A megjelenő játékokról nem mondott semmit, ám tavasszal érkeznek hozzánk a Last Story és a Pandora's Box, hogy a Wii U megjelenése után mi lesz Wii-re, azt nem tudni. De Ds-re például a Layton még most fog csak ideérni.

Kommentek száma: 0Címkék: hír, jövő, piac, wii, támogatás, wii u, scott moffitt

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!